Rólunk
Kedves Látogatók!
Elérkeztünk az utolsó félévhez, így itt az idő, hogy mi is elkészítsük saját kisfilmjeinket, melyek követelményei a belső szakmai gyakorlatunknak. Nagyon izgatottak vagyunk, hiszen ez lesz az első komolyabb munkásságunk a filmforgatás területén. …Éppen ezért hoztuk létre a saját oldalunkat, ahol megosztjuk Veletek a készülendő kisfilmjeink kulissza titkait. Itt fogjuk közzé tenni, hogy melyik nap mi történt velünk, hol tartunk az előkészületekben, milyen helyszíneket választunk egyes jelenetek leforgatásához, mikor melyik kisfilmen dolgozunk, továbbá a fotógaléria fül alatt találhattok majd érdekes képeket a forgatásról, szereplőkről, illetve ezen az oldalon osztjuk majd meg a tapasztalatainkat, élményeinket is a filmkészítéssel kapcsolatban is. Továbbá véleményünket is itt olvashatjátok majd el, áprilisban pedig közzé tesszük az elkészült kisfilmeket, melyek remélhetőleg elnyerik a tetszéseteket!
Niki:
Hegedűs Nikolett vagyok, 22 éves. A Budapesti Gazdasági Főiskola végzős hallgatójaként egy meglehetősen érdekes és komoly feladatot kaptunk a belső szakmai gyakorlat keretein belül. Csapatokban kell elkészíteni mindenkinek a saját kisfilmjét, amelyet áprilisig kell leforgatnunk és bemutatnunk csoporttársaink és tanáraink előtt. Amikor a kommunikáció és médiatudomány szakra jelentkeztem három évvel ezelőtt, még nem tudtam, hogy az utolsó félévben ilyen érdekes, ám nem túl egyszerű feladatot kell megcsinálnom. Mint sokan mások én is nagyon szeretek filmeket nézni, ám a filmkészítés nem könnyű műfaj. Az elején megrémültem a feladattól, hogy fog-e menni, ám miután a csapattársaimmal, akik egyben a legjobb barátnőim is kitaláltuk a három kisfilm témáját kicsit megnyugodtam és rájöttem, hogy jól fogjuk magunkat érezni és mindenben segíteni fogjuk egymás munkáját, és időben elkészülünk a feladattal. Kíváncsian várom már az első közös munkálatokat…
Kitti:
Nemes Kitti vagyok, 22 éves, utolsó éves főiskolai hallgató. Amikor a kommunikáció és médiatudomány szakirányt választottam, nem sejtettem, hogy a belső szakmai gyakorlaton belül, filmek készítése lesz a feladatom. Bár szabadidőmben rengeteget fotózok, és sok érdekességet megtanultam ezzel kapcsolatban a fotós iskolában, elsőre nagyon ijesztőnek tűnt ez a feladat, hiszen még sosem foglalkoztam konkrétabban forgatókönyvek írásával vagy vágással. Nem lesz könnyű dolgunk társaimmal, akikkel közösen dolgozunk majd, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy kellő kreativitással, érdekes és figyelemfelkeltő alkotások kerüljenek ki a kezeink közül. Sok akadály vár még ránk, de közösen meg fogunk oldani mindent... :)
Virág:
Bódor Virág vagyok, 22 éves, szintén a Budapesti Gazdasági Főiskola egy végzős hallgatója. Mikor erre a szakra jelentkeztem és elkezdtem az iskolát, még nem tudtam, hogy mire számítsak. Ám megismerkedtem felsőbb éves hallgatókkal, akiktől megtudtam, hogy az utolsó évben mindenkinek filmet kell forgatnia, így engem nem ért váratlanul ez a feladat, bár az utolsó félévig még nem foglalkoztam a dologgal. Sajnos nekem se filmforgatás, sem pedig fotózás terén nincs tapasztalatom, de úgy vélem, hogy csapattársaimmal ezt a feladatot is meg fogjuk tudni oldani. Biztos vagyok benne, hogy társaimmal könnyen együtt fogunk tudni dolgozni, mindent beleadunk és a végére jó munkát adunk ki a kezeink közül. :-)